Ádám Atya hazament (1927 - 2010)

Dr. Ádám János S.J.-t, szeretett Ádám Atyánkat a mennyei nagytáborba hivta a Föcserkésze 2010 április 15-én amely egyben 83. születésnapja volt. Mily szép születésnapi ajandékot adott neki a jó Isten!. Ádám Atya a Külföldi Magyar Cserkészszövetség munkájában komoly szerepet vállalt az 50-es évek végétől egész Magyarországba való visszarendeléséig a 90-es években. A KMCSSZ alelnöke, az IB elnöke, a központi Fiú Őrsvezetőképző tábor parancsnoka volt. Töménytelen lelkigyakorlat, csoportos és egyéni beszélgetés és több millió "szeretet" pofon hozzá füzödik. Sokunknak lelki atyja, gyóntatója, jó barátja volt. Nyugodjék békében.

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen." (Jn3,16)

Kedves Barátaink! A boldog föltámadás reményében tudatjuk, hogy szeretett testvérünk, P. ÁDÁM JÁNOS S.J. szerzetesi hivatásának 65., papságának 50. évében, hosszan tartó, türelmesen viselt, súlyos betegség után, 2010. április 15-én, 83. születésnapján, a délutáni órákban, rendtársai körében békésen visszaadta lelkét Teremtőjének. A gyászmise Miskolcon, az Avas-déli jezsuita templomban 2010. április 23. pénteken 15,00 órakor lesz, utána a templomban helyezzük el hamvait. Ő mindig arra fog emlékeztetni Bennünket, hogy mennyire szeret minket Jézus, aki közösséget vállal velünk. Gyászolják jezsuita rendtársai, rokonai, barátai, tanítványai és cserkészei s mindazok, akik szerették és tisztelték. cím: Jezsuita közösség, Miskolc, 3529, Fényi Gyula tér 2-4., fenyi@jezsuita.hu

A pisztráng legyőzte a vízesést!

A mai napon, 83. születésnapján elment az Atya.

Nyugodjék békében.

Imádkozzunk érte és egymásért.

Szabolcs atya

Vajtay Pista gondolatai Ádám Atyáról

Szerette a zsiros kenyeret, megsózva, piros paprikásan;

Szerette a jó fiúkat, de még inkább a rosszakat, a csibészeket, a vagányokat....

átlátott a hamis bravúron, felismerte bennük az önbizalom és szeretet hiányát, meggyőzte őket arról, hogy akkor is szereti őket ha nem tökéletesek;

Szerette a jó Istent, de nem az ótestamentum dörmögő, haragos napostiszt Istenét, hanem azt aki a Jordán partján őrsi összejövetelt tartott a tizenkettőnek;

Szerette a vidámságot, szeretett nevetni, talán akkor legjobban amikor Ő volt a móka vagy történet témája, csattanója;

Szerette azokat akik minden hála, elismerés és fizettség nélkül másokat a háttérben szolgáltak;

nem volt türelme a szinpadon szereplőkkel, a szónokokkal, a diszbe öltözökkel.

Szerette barátait, felcsillantak szemei ha már messziről meglátta őket, rohant feléjük öleléssel és pofonnal;

Szerette a jó szivart mig észre nem vette, hogy fiatal barátai utánozzák, aztán azonnal abbahagyta a szivarozást;

Szerette Sik Sándort, Kaszap Istvánt, Teleki Pált és mind azokat, akiket nem sodort az ár;

Szerette a bünbocsánat szentséget, bizott gyógyitó hatásában, állandóan kinálgatta barátainak mint édesanya aki tudja, hogy erős orvosság nélkül erőszakos gyermeke képtelen meggyógyulni;

Szerette a Jezsuita rendet, rendtársait, a noviciátussal küzdő fiatalokat, a lelkigyakorlatokat, az imában történő Isteni párbeszédet;

Szerette a tábortüzet, az eső táncát a sátorlapon, a csillagokat, a gyertyával kivilágitott tábori feszületet, a természet gyogyitó erejét;

Szerette az ŐV tábort, a Pál utcai fiúkat, a százszor megragasztott diafilm vetitését, az avatást és a mindig könnyes szemek között mormolt "nem leszek áruló" fogadalmát;

De mindennél jobban szeretett minket, és mi őt.