Jelenlegi hely
Ifjúságnevelés
Nevelési módszer
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség valláserkölcsi alapon dolgozik, előtérbe helyezve a személyes példaadást. Célunk az, hogy jellemes, sokszínű, de teljes embert neveljünk ki, aki a megszerzett tudását, kifejlesztett képességeit az élet minden területén tudja majd kamatoztatni. Mindezt minden egyes fiatal esetében egyéni módszerrel és hozzáállással érjük el. Nevelésünk fontos alappillére a cserkészmódszer, mely a következő elemekből áll:
- a kisközösségi (őrsi) rendszer,
- fogadalom és törvények,
- a cselekedve tanulás, azaz a saját tapasztalaton, megfigyelésen alapuló ismeretszerzés, folyamatos és ösztönző, vonzó és hasznos programok főként a természetben,
- a magyar kultúra ápolása, különös tekintettel népi hagyományainkra.
Miért jó ez?
- A szülői és iskolai nevelést úgy egészítjük ki, hogy a fiatal minden területen – testi, lelki, szellemi, érzelmi, társas és jellem – fejlődni tudjon, mindezt egyénekre szabva.
- Élő magyar közösséget építünk, ahol hagyományaink és kulturális értékeink a mindennapok részét jelentik.
- Tevékenységeink célja a közösség szolgálata és az Isten felé való növekedés.
- A cserkészetbe való bekapcsolódás nem anyagi kérdés – a nevelés a küldetésünk és nem a megélhetésünk.
- Sokszínű szabadidős programot kínálunk, amelynek értékek vezérelte célja van.
- Felnőtt korára olyan készségek és képességek alakulnak ki egy cserkészben, amelyek segíthetik az elhelyezkedést a munkaerőpiacon, a harmonikus családalapítást, valamint arra ösztönzik, hogy a helyi közösségért munkálkodjon.
A cserkészek a 10 cserkésztörvény betartására tesznek önként fogadalmat:
1. A cserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond.
2. A cserkész híven teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, hazájának, nemzetének és embertársainak tartozik.
3. A cserkész ahol tud, segít.
4. A cserkész minden cserkészt testvérének tekint.
5. A cserkész másokkal szemben gyengéd, magával szemben szigorú.
6. A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz, és kíméli a növényeket.
7. A cserkész feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik.
8. A cserkész vidám és meggondolt.
9. A cserkész takarékos.
10. A cserkész testben és lélekben tiszta.
A kiscserkész törvények:
1. A kicserkész engedelmes és segítőkész.
2. A kicserkész szereti a rendet.