Autóbuszos kirándulás az 1956-os menekültek nyomában!

Autóbuszos kirándulásunkat az 1956-os eseményeket követő népvándorlás köré szerveztük. Ezért választottuk úti célul a Fertő-tó környékét. Az itt húzódó határ övezet és a Széchenyi család örökségének hagyatéka volt kirándulásunk fő állomása.

2016. november 17-én indultunk útnak Marcelházáról. Az autóbusz is célszerűen helyből volt bérelve. A marcelházi résztvevők a helyi magyar alapiskolából és a helyi 35. számú Baranyay János cserkészcsapatból kerültek ki. Az indulásnál így 17 fővel indultunk Komáromba, hogy ott még több fiatal legyen társunk ezen a kiváló kiránduló idővel kecsegtető reggelen. Fél 8-as indulással gyülekeztünk a marcelházi alapiskola parkolójában. Annyi csavar történt, hogy az egyik résztvevőnk véletlenül otthon hagyta az útlevelét, amiért már jelentős késéssel indultunk. Viszont kár lett volna bárkit is ilyen csekélység végett otthon hagyni. Komáromban a vasútállomás előtti lépcsőknél szálltak fel a komáromi utastársaink. Számszerint 17-en gyülekeztek. A komáromi utasaink főként a 2. számú Jókai Mór cserkészcsapat tagjai közül, korábbi Erzsébet Táborozók, és a helyi magyar alapiskolák diákjai közül kerültek ki. Utunkat Nagymegyer felé fordítottuk, mivel az ottani 23. számú Arany János cserkészcsapat 5 fővel még gazdagította a kirándulást. Velük együtt összesen 39-en fedeztük fel a betervezett látnivalókat. A határt Medvénél léptük át Győr irányába. A határon váltottunk pénzt és meg sem álltunk Nagycenkig. A Széchenyi család kastélyába mentünk, ahol megtekintettük a család magyar nemzet iránt való elköteleződésből végzett munkáját. Szó esett Széchényi Ferencről, aki a Magyar Nemzeti Könyvtárat létrehozta. Széchenyi Ödönről megtudtuk, hogy az önkéntes tűzoltóság megalakulása hozzá köthető és pasaként halt meg Isztambulban, ahol nagy megbecsülésnek örvendett a török tűzoltóság megszervezése miatt. A kiállítás nagyobbik fele mégis a reformkor nagy alakjának gróf Széchenyi Istvánnak és munkásságának állít maradandó emléket, ami például szolgálhat mindannyiunk előtt. Az interaktívvá átalakított múzeum felvetett több olyan kérdést is, hogy miért egyszerűsítették le ennyire az egész munkásságot. Kétségtelen, hogy voltak nagyon jó új interaktív kivitelezések, de összességében hasznosabbnak éreztem volna magam részéről, ha megmarad a régi jellege. A gyerekek legjobban a táncos részt élvezték, van ott néhány korabeli muzsika és még táncra is perdültek néhányan, továbbá a dombornyomású papír emléket többen is készítettek. Az Al-dunai szabályozásról szinte nem volt kint semmi. Egy kislány pedig rosszul is lett valamitől, de kis idő elteltével rendbe jött. A kastélyból elindulva már esett az eső is, de ennek ellenére még egy közös fotót készítettünk. Menet közben megnéztük a szemközti hársfa sort is. További úti célunk a Széchenyiek mauzóleuma volt, ahol leróttuk kegyeletünket-eme nagyszerű államférfi és családja előtt. Sajnos az esőbe még kellett várakoznunk a bejutással, mert a vezetővel egy pár még lent volt a mauzóleumban. Kihasználva a kínálkozó szabadidőt, népijátékoztunk addig. A családi sírbolt sok érdekességet rejtett, a gyerekeknek mégis a legmegkapóbb a mumifikálódott püspök volt. A községben még áll egy szobra a „legnagyobb magyar”-nak, amit természetesen nem hagyhattunk ki a helyi látnivalók közül.

Ezt követően elhagytuk Nagycenket és Hegykőre tartottunk. A falu határában lévő Vasfüggöny Emlékhelyet szerettük volna megtekinteni. Mivel az aszfaltút átvált földúttá és napközben esett is, ezért akkora sár lett, hogy a buszsofőr nem volt hajlandó tovább haladni. Kitolattunk majdnem egy kilométert a keskeny kis utacskán, mert sajnos megfordulni se tudtunk. Elkönyveltük, hogy ezt a látnivalót majd mindenki egy más alkalommal tekintheti meg. A helynek az adja az érdekességét, hogy bemutatja a vasfüggönyt egyes időszakokban, az aknák elhelyezkedését a drótkerítés és a szögesdrót átalakulását. Az 56-os forradalom leverését követő megtorlások időszakában több száz ezer magyar kényszerült a környéket maga mögött hagyva a nyugati világ felé távozni.

A buszon megebédelve Kapuváron várt minket cserkészbarátom, a királyhelmeci származású Hanusovszky István, aki a helyi Felsőbüki Nagy Pál Gimnáziumának a tanára. Itt a gimnázium igazgatóhelyettese, aki történelem tanár, fogadott minket és mesélt a környék 56-os eseményeiről. A Terror Házával közösen létrehoztak a forradalmi eseményéket bemutató kiállítást, amit érdeklődve figyeltek meg a kirándulóink. Az iskolában megismerhettük a helyi szokásokat és ismerkedhettünk az ottani tanulók életével is. A kisvárosban jól megfogható 1956 szellemisége, mivel van ezzel kapcsolatos emlékmű és emléktábla is, amit megtekintettünk a gyerekekkel, felidézve a hős fiatalok szabadság után áhított lelkületét és a menekülni kényszerült honfitársainkat.

A kirándulás befejezéseként meglátogattuk a helyi cukrászdát, ahol mindenki találhatott számára kedves finomságot. Az asztaloknál helyet foglalt fiatalok között szóba került a múlt még kézzel fogható 60 évvel korábbi eseménye és annak az ajándéka, hogy magyarként nem természetes a szabadság, főleg nem a határ otthoni oldalán. Felvidéken sok esetben ma is ki kell állnunk és naponta tennünk kell a szabadságunkért, hogy azt majd tovább adhassuk az utánunk jövőknek.

A kirándulás két alternatív látnivalóját megközelítés és idő hiányában sajnos nem láthattuk, de ez egy jó indok, hogy vissza látogatva ezt bepótoljuk és a gimnázium diákjaival elmélyíthessük a kapcsolatunkat. Az egyik emlékhely az andaui híd lett volna, ami jelenleg kerékpáros átjáróként működik Ausztria és Magyarország közt, de egykor számos embernek jelentette a kaput a jobb világ felé. Pár hónapja újították fel és adták át ismét a nagyközönségnek. A másik tervezett látnivaló pedig a Fertő-Hanság Nemzeti Park Sarródi bemutató központja lett volna, ahol a helyi hagyományos mesterségeket bemutató kiállításon vettünk volna részt és a magyar állatfajtákat láthattuk volna testközelből. Majd máskor, sóhajtoztunk szervezőtársaimmal az órára pillantva.

Az úton hasonlóan jövetelünkhöz Győr, Nagymegyer, Komárom, Marcelháza útvonalon haladtunk. Több szülő hálásan köszönte meg gyermeke kiránduláson való részvételének lehetőségét. Az utazással járó rosszul létet nem számítva nem esett baja senkinek és élményekkel feltöltődve tértünk haza. Köszönjük ezt a nagyszerű honismereti kirándulást a Rákóczi Szövetségnek, hogy alkalmat adtak jobban megismerni a múltunkat és ez által magunkat is.

Lengyel Zoltán,
Marcelháza