Jelenlegi hely
Bemutatkozik a cserkészkönyvtár
A digitális cserkészkönyvtár kialakítása a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség és a révkomáromi KUCKÓ polgári társulás által működtetett Szlovákiai Magyar Cserkészek Cserkészgyűjteménye közös ötleteként merült fel. Célunk, hogy fokozatosan felkutassuk, digitalizáljuk és a nagyközönség, valamint a mozgalmunkat kutatók elé tárjuk a magyar cserkészet, s azon belül is elsődlegesen a felvidéki régió cserkészkiadványait, -sajtótermékeit, -irodalmát, mely jelentős része ma már másként nehezen hozzáférhető.
A megvalósítás első fázisában a két világháború között kiadott "A Mi lapunk" és "Tábortűz" havilapok egy ill. két évfolyamának digitalizása és közzétötele valósult meg. Ezeket kiegészíti az 1989-től kiadott Cserkész havilap, amely az újraindított felvidéki magyar cserkészet lapja, immár több, mint két évtizede.
Hisszük, hogy a régebbi és a közelmúltban megjelent kiadványok elérhetővé tételével segíthetjük cserkészeinket, vezetőinket és a cserkészet iránt érdeklődőket.