70 éve halt meg Radnóti Miklós

Költő, műfordító, cserkész volt a 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakja.

1909. május 5-én Budapesten született. Születése anyja és ikertestvére életébe került, e súlyos örökség későbbi költészetére is hatással volt. A tizenegy évesen árvaságra jutott Miklóst anyai nagybátyja Gross Dezső nevelte. A csehországi Reichenberg (Liberec) textilipari szakiskolájában tanult, majd 1928-1930-ban nagybátyja cégénél dolgozott. Az irodalom azonban sokkal inkább vonzotta, már kamaszkorától verselt. 1929-30-ban részt vett a Kortárs folyóirat szerkesztésében, 1930-ban megjelent első kötete, a Pogány köszöntő. Beiratkozott a szegedi egyetem magyar-francia szakára, ahol a katolikus tudós-költő Sík Sándor egyik legkedvesebb tanítványa, majd cserkésze lett. Apa fiú kapcsolat alakult ki köztük. Részt vett a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tevékenységébe, falukutató utakon, a munkásotthon kulturális életében kapcsolatba került az illegális kommunista párttal is. 1934-ben ledoktorált, Kaffka Margitról írta disszertációját. Feleségül vette Gyarmati Fannit, aki ihletője volt a magyar költészetben ritka hitvesi líra gyengéd hangú darabjainak.

Származása miatt nem jutott katedrához, magánórákból, szerény tiszteletdíjakból élt. A harmincas évek derekán többször járt Párizsban. Egymást követően több kötete is megjelent, 1937-ben Baumgarten-jutalmat kapott. Közben műfordításain is dolgozott.Az 1946-ban megjelent Tajtékos ég kötetet még maga állította össze, de a kiadáskor kiegészítették utolsó verseivel.

Többször behívták munkaszolgálatra, szolgált Szamosveresmarton, Margittán, Királyhágón, Élesden, közben hosszabb-rövidebb időt otthon tölthetett. 1944 májusában a szerbiai Bor melletti lágerbe került, innen indították utolsó útjára 1944 szeptemberében. Gyalogmenetben hajtották a Győr melletti Abdáig, ahol a már járóképtelen költőt november 9-én agyonlőtték. 37 éves volt. Utolsó verseit tartalmazó noteszát, a Bori noteszt, exhumálásakor kabátjának zsebében találták meg. Prózai írásai kötül kiemelkednek kortársairól írott tanulmányai, valamint 1937-től 1943-ig vezetett Naplója, amely értékes alkotás-lélektani dokumentum is.