Halloween, vagy amit akartok!

Borka Iván cserkészlelkiatya írása mindenki figyelmébe

Halloween, vagy amit akartok! A postaládámból szedtem ki a küldeményeket, amikor a kezem ügyébe került egy multinacionális üzletlánc röplapja, mely emlékeztetett…nehogy elfelejtsem: Itt a Halloween! Az említett katalógusban különféle lampionoktól kezdve varázsló-körmökön keresztül a szúrós-koszorúig volt minden, ijesztő-fogak, lógó csontváz és a gyerekléleknek még ennél is nehezebben megemészthető dolgok mint például egy „fejbe mártott kés“-maszk... Itt a Halloween! S hogy az egész súlyán látszatra enyhítsenek, a reklámlapon egy kisfiú mosolyog ránk trikóján egy csontvázzal, kezében töklámpással... Megszoktuk már a Valentin-napot, megtelepszik körünkben a Halloween is? A nagy olvasottságnak örvendő 4O oldalas német protestáns hetilap, az Idea Spektrum közli a hírt: „Nincs szó ártatlan ijesztős-játékról, de okkultista[1] gyökerei vannak. Október 31. a sátánista és jóskörökben a félelem és a halál „ünnepe”. Eredete a kelta pogány papokhoz, a druidákhoz vezethető. A druidák hitték, hogy a ezen a napon a halott hozzátartozóik lelkei visszatérnek. Hogy a vándorló lelkek barátságos hangulatban legyenek, áldozatokat mutattak be és ajánlottak fel nekik különféle ételek formájában. Mivel a kelták nem szerették volna, hogy a lelkek felfedjék az ő kilétüket, állatbőrbe bújtak és mindenféle állatmaszkot öltöttek magukra. Ezen kívül takarmányrépába vájtak szörny és ijesztő arcokat. Ma erre szolgálnak a disztök- és dinnyébe faragott maszkok gyertyákkal, melyek a gonosz lelkek elűzésére kéne hogy szolgáljanak. A halloween elnevezés az „All Hallows Eve” kifezezésből származik, mely a katolikus Írországban a mindenszentek (nov. 1.) előestjét jelölte. Az okkultizmust kutató wisconsinbenli (USA) Jack Roper adatai szerint a halloween az év olyan napja, amikor a legtöbb sátánista-okkult szertartást végzik. A németországi Marburgi média elnevezésű alapítvány gyümölcsparti rendezvényt kínál, mint alternatív programot a halloweenhez.” Szlovákiában is – mely mellesleg kereszténynek mondott - jelen van nem kevés pogány rituálé, szertartás, melyek gyökere hasonló a halloweenhez. Ide tartoznak az első látásra ártatlan babonák, mágiák és játékok, mint a szerencsét remélő „lekopogás”, tenyérből-, kávéból való jóslás, kiszehajtás stb. Az okkultizmusnak sokféle arca van. A 20. század végi bársonyos forradalom és a hivatalos ateista ideológia után, mely kinevetett mindent, ami anyagtalan, nagy durranásként robbant ki az érdeklődés mindenfelé, ami lelki. A baj, hogy kevesen kutattak a gyökerek után. Fő, hogy az egész „működik”. Guruk áradata lepett el bennünket hogy megtanítsák velünk a jóga techninkát, asztrológusok, channeling propagátorok (halottak és élők kapcsolatának az emberi kanálisainak – médiumok tudói), mely egy jól hangzó megnevezése a rég ismert spiritizmusnak stb. Mindezen technikák gyűjtőnéven a New Age (Új kor) szellemiségnek a megtestesítői. E szellemi áradatnak nagyon széles a skálája, melyre általában a monisztikus világkép a jellemző, hasonlóan, ahogy a hinduizmusnál. A monizmus minden létezőt egyetlen alapelvre visszavezető filozófiai elmélet. Az isten (mint energia, okozat – nem mint személy van jelen), a természet minden darabkája (igy az ember is) az istenség egy-egy része. Az istenség és az ember egy. A New Age áradat egyes követői hisznek a szellemvilágban és személyes, közvetlen kommunikációt folytatnak velük. Ezek a trendek virágoznak, s nekünk keresztényeknek fel kell tennünk a kérdést: készek-e vagyunk szembenézni az okkultizmus különféle-fajta áradatával. A Szentírás tanusítja, hogy a lelki, szellemi világ realitás. Istennek megvan a vetélytársa, ellenszegülője (a görög diabolosz szó jelentése), aki a kezdetektől az Isten országát akarja letiporni. A Szentírás viszont nem hagy bennünket kételyek között, ami a szellemvilágot és démoni működést illeti. Jézus Krisztus nem egyszer mutatkozik meg, mint az, akinek hatalma van parancsolni a démonoknak, aki megszabadítja az ördögtől megszállottat – tehát aki nagyobb, mint az „ellenfél”. Szt. Pál pedig azt irja az efezusi egyháznak: „Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát. Minden alkalommal imádkozzatok a Lélekben könyörögve és imákat mondva.“ (Ef 6,11-18) Tudatosítjuk egyáltalán, hogy az ártatlannak tűnő Halloween ünneplés nem más, mint visszatérés a pogánysághoz?! Nem vitás, mennyire fontos, hogy keresztény indentitásunk ilyen erős szellemi áradatban se rejtsük el. Ahogy az az anyuka sem, aki kétségbe esve jött a plébánosához: „Mit tegyek, a gyerekeimnek is, akik hittanra járnak az iskolában kötelező a halloween-party?!“ Vitathatatlan, hogy keresztény szülőkre, nevelőkre, de a gyermekre, fiatalokra is cseles, ártatatlan, sőt néha nagyon is hízelgő módon van hatással a társadalmi élet szellemi gulyása. Nem is az a lényeg, hogy ezen változtassunk, hanem inkább az hogy tanuljuk meg differenciálni, kiszűrni, lefilterezni azt, ami értékhordozó attól, ami kamu. A kis mikro-területeinken fontos az összefogás, hiszen ha csak egy-két keresztény gondolkodású szülő, nevelő szólal fel ilyen rendezvény kapcsán az iskolában, kinézik, kinevetik őket, esetleg a gyerekek isszák meg a levét az osztályközösségben – ezért inkább fel sem szólalnak... A kérdés nem úgy szól, vajon tilos-e a kereszténynek a szórakozás, a party..., hanem úgy, mire akarjuk tanítani gyermekeinket? S miért nem készítünk ezekben a napokban olyan akciókat, programokat, melyek elősegítik az ünnep légkörének, mondanivalójának könnyebb tudatosítását?! (mindenszentek-napi akadémiát, ahol a szentek egyes erényeit ismertetjük meg modern eszközökkel – vetítés, színház, pantomim, halottak napjára a nem gondozott, elfelejtett sírok felkutatását, rendbetételét – pl. tanítók, nevelők, kedvesnővérek, papok sírját) o Hogyan ünnepeljük mi, keresztény katolikusok mindenszetek és halottak napját? - Szentmisével – itt létesül meg a találkozás az élők világa, a megtisztulásra váró megholt szeretteink lelke és a szentek serege között. A szentmiséket ezért ajánlhatjuk fel elhunyt szeretteink lelki üdvösségéért – vagyis, azért, hogy megszabaduljanak a bűneik után járó büntetéstől és az Isten országába fogadja őket. - Teljes búcsút is szerezhetünk elhunytjainknak ezekben a napokban ez jelenti az összes bűneikért járó büntetés elengedését Krisztus kegyelméből. A búcsú tehát lelki segítség elhunytjainknak. - A temetőbe nem csupán „gyertyát égetni” és „látogatni” megyünk, hanem elsősorban imádkozni. A keresztény ember imája az elhunytért mindig a húsvéti feltámadás reményében zajlik. Ezért nem a félelem, ijesztések helye a temető, hanem kegyeleti hely, ahol a halhatatlan emberi lélek testi hajlékai nyugszanak. A keresztény ember, aki az Isten fegyverzetét – az erényeket - ölti magára, nem az ijesztőktől fél, csupán egy dologtól óvakodik – a bűntől – különösen a okkultista, mágikus, szellemidézős és babonás dolgoktól, mely a sátán praktikája és sérti az Istenbe vetett hitünket. A mi kapcsolatunkat az elhunytak világával Jézus Krisztus által történik, az ima, a szentségek és a szentelmények által. Forrás: TWR Anténa 2004/II. [1] Okkultizmus, okkultista = természetfölötti, titokzatos erőkben és szellemekben való hit, az ezekkel való foglalkozás ennek elmélete (asztrológia, mágia, spiritizmus stb.) lásd: BAKOS F.: Idegen szavak és kifejezések szótára, Akadémiai Kiadó – Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1983