Jelenlegi hely
Lélekben erősödünk a nagyböjtben
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség valláserkölcsi alapokra épülő munkájának meghatározó feladata a fiatalokat Jézus Krisztushoz vezetni, hitüket erősíteni. A böjti időszakba lépve idén március második hétvégéjén a cserkészek az előző évekhez hasonlóan ismét Dél-Komáromban tartották a lelkiség megújítását célzó országos rendezvényüket, a Nagyböjti Lelki Napokat.
A cserkészek péntek este egy a közösség erejét bemutató filmet nézhettek meg, a tanulságokról pedig a Szőgyénben szolgáló Farkas Zsolt atyával – aki maga is cserkész – hosszasan beszélgettek. Másnap reggel a Révkomáromi Református Gyülekezet ifjúsági zenekarának szolgálatával indult a nap. A hétvége témája kapcsán az újjászületésről Vadkerti József atya tartott elgondolkodtató, kérdéseket felvető előadást, amiről később korosztályok szerinti kiscsoportokban tudtak beszélgetni a cserkészek.
A délutáni szabad program során a résztvevők maguk választhatták ki, mivel táplálják lelküket: lehetőség volt szentgyónásra, lelki beszélgetésre, elcsendesedésre, Esterházy János életéről szóló film megtekintésére, kálvárián való részvételre, vagy akár a lelki irodalomban való elmélyülésre is. Az esti alkalom a Duna túloldalán lévő Szent Anna-kápolnában zajlott, ahol a Szentmisét a Muzslán szolgáló Borka Iván atya végezte. A Szentmise után a Taizé imaórán a muzslai Anima énekkar szolgált. A szálláshelyre visszatérve közösen összegeztük a hétvége áldásos észrevételeit.
„Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatalok választ kapjanak olyan kérdésekre, amelyek valahol a lelkük mélyén foglalkoztatják őket, de különböző okok miatt mégsem kerülnek a felszínre. Úgy gondolom, a cserkészet alapvető pillére a személyes hitélet, Isten-kapcsolat, nem pedig a vallásosság, mert az önmagában véve kevés. Sok fiatal vallásosnak tartja magát, a kérdőíveken bejelöli a keresztény/keresztyén mezőt a valláskérdésben, de ettől még nem lesz személyes Istenkapcsolata. Most is azt tapasztaltam, hogy a fiatalok vágynak erre a kapcsolatra az Istennel, csak nem találnak rá időt és lehetőséget. Úgy gondolom, az idei lelki napokon sok fiatal megtette az első lépést nemcsak az Istenkeresésben, hanem a vele való aktív, személyes kapcsolat felé is” – mondta Andrusko Gyula atya, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség lelki vezetője.
szmcs-p