MCSSZF ülés Zoboralján

A 2015. évi második fórumülés házigazdája a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség volt, mely október 2. és 4. között került megrendezésre az alsóbodoki Paulisz-rancson.

A gyűlésen meghallgathattuk az Összmagyar Cserkésziroda igazgatójának beszámolóját az elmúlt fél évről, amelyben kitért a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának költségvetésére, a forrásteremtés helyzetére, és az eltelt időszak egyéb munkáira.

Ezt követték a tagszövetségek képviselőinek beszámolói, ahol ismertették az Összmagyar Cserkészstratégián belül kialakított öt területen elért eredményeket, valamint a 2016-2017. év terveit.

Meghallgathattuk a közös képzéseink helyzetét, ezen belül a harmadik palásti segédtiszt képző tábor beszámolóját. Szó volt a közös konferenciák lehetőségeiről a következő évben, egyeztettek a Fórumos tisztképzésről, valamint ismertették a Határtalanul táborok eredményeit, és a még ezzel kapcsolatos feladatokat, tanulságokat.

Az elmúlt időszak kiemelkedő eredményei közé tartozik az Együtt Kárpátaljáért projekt, melynek keretében adománygyűjtés folyik, és a Magyar Cserkészszövetség, valamint az Összmagyar Cserkésziroda koordinálásával önkéntes cserkészeket küldtek oda, ahol a sok vezető elvándorlása miatt nehézkessé vált a cserkészcsapatok fenntartása.

A projekt rendkívüli sikereket tudhat maga mögött, ezért a folytatását tervezik a szervezők.

A Külföldi Magyar Cserkészszövetség és a Romániai Magyar Cserkészszövetség beszámolt Jubileumi nagytáborukról, és meghallgathattuk az élménybeszámolót a Japán jamboree-ról is. A megbeszélést a Fórum jövőképének egyeztetésével zárták, ahol kitértek arra, hogy mely szövetséget milyen probléma megoldása foglalkoztatja jelenleg.

Az ülés másnapján a szövetségek képviselői részt vettek egy magyar nyelvű misén, majd megtekintették Nyitra városának főbb nevezetességeit.